Villámlábú Kall egy bejegyzése

Jó ideje volt egy kis írhatnékom, úgyhogy megírtam ezt az újabb bejegyzést...

        Sokat gondolkodom, egyre többet merengek az Ellenség körül terjengő történeteken, a Felszín elfoglalásán és a hegy egész ,,rendszerén”. Ideérkezésemkor -mint véleményem szerint a legtöbbünkben- egyféle elkötelezettséget éreztem a császár felé, és az egész rendszer felé. Azonban Troy története, és a szinten terjengő történetek a császár talpnyalóiról elgondolkoztattak, s az egykori ,,elkötelezettségérzés” -nem találok rá jobb szavakat- megingott bennem.

     Amióta Troy Archid megajándékozott az Érzés gyűrűjével, elkezdtem az hordani, mintha azóta gondolkodnék egyre többet, zavar valami az egész galetki ,,életformában”, bár nem tudom,hogy mi, s tanácstalan vagyok, hogy ez áldás, vagy átok. Annyi biztos, hogy jobban megtudom figyelni a torzszülötteket, könnyebben kiismerem őket, bár meglehet, hogy ennek nincs köze a bárd szelleméhez.

     Megjegyzem pont mielőtt hozzám került a gyűrű, éppen a császárról, és a tétlenségéről beszélgettem a bárddal, s legközelebb amikor kerestem, szőrén-szálán eltűnt. Kisvártatva megjelent egy kikiáltó és közölte, hogy a Troy által adott feladatok mind egy szervezett kiképzés részei, és aki teljesítette őket az kapott egy gyűrűt, melyet az elöljárónak kell leadni, BUSÁS jutalom fejében. Nekem ez az egész dolog valahogy bűzlött, elgondolkodtató volt a BUSÁS jelző is. Mindenesetre úgy döntöttem, s ezt eddig még nem bántam meg, hogy megtartom a szerzeményem.

     A másik dolog ami zavar(t), hogy elkezdtem egyre magányosabbnak érezni magamat. Szerencsére ez a probléma részben megoldódott...
Egy vagy két hete egy hobbit otthonára leltem. Mivel ez az alacsonytermetű, emberszerű faj már elvileg kihalt, így gondoltam benézek, hátha maradt valami érték a házban. Óvatosan lépkedve indultam neki a folyosók labirintusának. Éppen az egyik szoba ajtaja felé tartottam, mikor hatodik érzékemre hallgatva hirtelen elvetődtem az oldalról felém tartó nyílvessző elől, mely koppanva fúródott az ajtófélfába. Egy gyors bukfenccel ismét talpra pattantam, és támadó pózt felvéve fordultam a hangosan szitkozódó kyeni vadász, és a mellette acsargó koreni sün felé.

A vadász a számszeríj újratöltésére készült, de én gyorsan elé ugrottam, s miközben kitértem a kis kedvence támadása elől, egy jól irányzott csapással kiütöttem a fegyvert a kezéből, mely a falon csattanva ripityára tört. Nem volt időm gondolkodni, ösztönösen megfordulva a felém ugró sün áthajítottam a fejem felet, aki hangosan nyekkent, mikor a padlóra érkezett. A megfordulásból lendületet véve-miközben farkammal kígyókén fontam körbe a vadász karmos végtagját, mely meglepő gyorsasággal vette célba nyakam hátsó részét-mancsommal egy erős ütést mértem ellenfelem halántékára, aki erőtlenül a földre rogyott. Szememmel máris kerestem a koreni sünt, aki eközben a hátam mögé került, és rámugorva az oldalamba harapott. Sziszegve dobtam le magamról, és a sokat gyakorolt technikával lőttem felé három energiatüskét, melyből az egyik szerencsésen szíven találta.

     Végezvén ellenfeleimmel, elkezdtem kihúzogatni magamból a sün tüskéit, és mondhatom, nem egy-két darab volt belőlük bennem. Gyakorlottan elláttam sebeimet, és folytattam az ,,odú” felderítését. Sajnos nem találtam semmi értéktárgyat, de az egyik szobában, amit feltehetőleg a vadász lakhelye volt, találtam egy régi vasketrecet, melyben egy sérült torzszülött feküdt eszméletlenül, valószínű ő lett volna a kyeni és kedvencének a ma esti vacsorája. Szegényt megsajnáltam, és a vállamra véve hazavittem a barlangomba.

     Tőlem telhetően elláttam a sebeit, majd elővigyázatosságból a barlangban hevenyészve kialakított bőrökkel kibélelt ketrecbe helyeztem a púpos moladot. körülbelül egy óra múlva ébredezni kezdett. Az elé helyezett ételt először bizonytalanul méregetni kezdte, majd meggyőződve róla, hogy ehető, mohón habzsolni kezdte. Mikor végzett, körbejárta az ideiglenes lakhelyét. Mikor észrevett, először kissé méregetve, majd számomra furcsa jelentőséggel fúrta tekintetét az enyémbe. A arckifejezéséből némi bizonytalanság, félelem, és mintha hála is sugárzott...

     Az elkövetkező néhány napban gondoskodtam róla, majd egyik este, milgandoltás után, mikor elég erősnek találtam, kinyitottam a ketrec, és a barlang ajtaját, hogy akadálytalanul kijuthasson lakhelyemből, vissza a csatornaszintre. Ő bizonytalanul megindult a kijárat felé. A küszöbön megtorpant, láthatóan mintha ELGONDOLKODOTT volna. Valószínű a túlélési esélyeit latolgatta. Arra a következtetésre jutott, hogy jobb neki mellettem, mint kint a ,,vadonban”. Megfordult, s kissé meghunyászkodva bátortalanul elém somfordált, s azt próbálta értésemre adni, hogy maradni szeretne. Én úgy voltam vele, veszíteni nem vesztíhetek semmit, ha mellettem harcol, s végülis nem leszek egyedül a mindennapokban...

     Így kezdődött az ,,ismeretségem” a púpos moladdal, akit később Méregzsáknak neveztem el, mivel néhanapján be szokott duzzadni a feje, s ilyenkor 1-2 napon keresztül pukkadozik.

     Szólnak a kikiáltók kürtjei, megyek, nehogy lemaradjak valami, a császár szerint ,,fontos” dologról, s nemsokára milgandoltás lesz, úgyhogy ma már nem írok többet...

Oldal: Naplóbejegyzés 4
Részletek egy galetki naplójából - © 2008 - 2024 - villkall.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat