Villámlábú Kall naplójának 2. bejegyzése

 

 Most érkeztem meg a vadászataimból, úgyhogy van egy kis időm írni...

 Már lassan egy hete voltam a szinten, mikor zörgetett valaki a barlangom ajtaján. Az egyik szomszédom volt, velem együtt hozták ide. Megkérdezte, nincs-e kedvem megünnepelni az ittlétünket és ellátogatni a kocsmába, ami természetesen tiltott hely a fiatal galetkik számára. Én persze belementem. Az ivó meglehetősen jó állapotú, és viszonylag tiszta volt, mejből az erjesztett gombából készült ital, az iwiri illata áradt. Egész jó kis társaság verődött össze, elmeséltük egymásnak eddigi kalandjainkat, persze nem kicsit szinezve az eseményeken. Aztán egyszer valaki halkan füttyentett, hogy jönnek a rendfenntartók. A pultos gyorsan a hátsó ajtóhoz vezényelt minket, mi meg rohantunk vissza a barlangjainkba. Aztán ott elbúcsúztunk egymástól. Jó buli volt...

 Másnap a szokásos reggeli edzésem után ellátogattam az Ősök Csarnokába. itt kell minden ifjúnak, aki tovább akar menni a hegy következő szintjére, megtalálni az Szentélyt, ahol az ősök áldásukat adják az illetőre. Eztán ő tovaköltözhet. A Csarnok bejárata egy nálam kb. ötször nagyobb hatalmas, cseppkőből faragott boltíves kapu volt, melyen egy az ősöket dicsöítő felirat állt. Kicsit félénken léptem be a labirintusba. Alig haladtam néhány métert tova a monumentális márványfalak között, mikor nekemrontott egy nohnetár. Ezek a rücskös bőrű, alaktalan csúszómászók, leginkább egy sok apró lábon járó tengeri uborkára emlékeztetnek. Fogaik, karmaik és egyéb ragadozószerveik nincsenek, mégis veszedelmes lények. Képesek mérgező gázt kibocsátani, és az így elpusztított lényeket szívják fel lassan, nagyon lassan a bőrükön keresztül. Ha van hozzá gusztusa, kiváló táplálékot jelenthetnek egy rovarevő vagy egy puhány számára. Tehát egy ilyen uborkával kerültem össze. Sajna a hosszú csatában erősebbnek bizonyult, így meg kellett hátrálnom. És így történt ez ak elkövetkezendő hetekben is.

 Miután bekötöttem sebeimet, utánanéztem annak a repedésnek, amit nem rég találtam. Átpréseltem magam egy szélesebb helyen. A túloldalon egy meredek akna várt. Úgy voltam vele, hogy megpróbálok lemászni. A falon rengeteg rés és kitüremkedő rész volt, de a nem tudom honnan szivárgó viztől mind nagyon csúszós volt. Az egyik kapaszkodóról lecsúszott a kezem és már zuhantam is lefelé. Kegyetlenül nagyot koppantam az akna alján, de legalább lenn voltam. Lekezeltem a sérüléseimet, és szétnéztem, hogy hol is vagyok pontosan. Egy vízvájta barlangjárat végében voltam, ami tőlem jobbra fojtatódott. Lejártam a lábamat, mire a járat hirtelen beszűkült. Itt már nem fértem át. Csalódottan fordultam volna vissza, mikor észrevettem öt aranyat szétszorva a földön. Boldogan indultam vissza, persze az aranyakkal az erszényemben. Szerencsére sértetlenül feljutottam a repedés nyílásán túlra.

 Mivel közel voltak azok a járatok, ahonnan be kellett szereznem a mitulen füveket, amikről már az első bejegyzésben írtam, elindultam hát megkeresni azokat. A kapott térkép alapján megtaláltam a feléjük vezető folyosót. Hát enyhén szólva nem volt a legjobb állapotban: lépten nyomon leomlott, és még több területén egyes sziklákat már-már vészesen kis részük kötötte a mennyezethez. Heves hajlamot éreztem arra, hogy visszaforduljak, de merészségem győzött. Óvatosan, puhán, és a lehető leggyorsabban próbáltam átjutni a gránittömbök rengetegén. A járat egyszer hirtelen kiszélesedett, és lassan már a mennyezetét sem láttam. Egy nagy csarnokféleséghez érkeztem, melyet egy kivételesen széles és veszedelmesen mély szakadék szelt át. Tőlem nem messze egy talpnyi széles palló hevert keresztbe a ,,résen´´. Más átkelési lehetőség híján ezen kellett átegyensúlyoznom. Körülbelül 3-4 lépést mentem előre rajta, mikor vészesen megbillentem, lepillantam az alattam tátongó mélységbe, majd egyesnúlyom visszanyerése után beijedve visszaslisszoltam oda, ahonnan jöttem. Úgy voltam vele, hogy ezt egy ideig még nem kéne eröltetni, ezért visszatértem a barlangomba.

 Kicsit lepihentem ettem egy jót, majd elmentem keresni valami lejáratot a csatornaszintre. Először is elnéztem az egyik jól őrzött kapuhoz, majd átkelve rajta elindultam a dél felé emelkedő járatban. sokáig bandukoltam óvatosan, mikor bal oldali falon egy szűk repedést véltem felfedezni. Gondoltam ide majd máskor visszjövök. Nem sokkal hagytam el a rést, mikor szinte a semmiből rontott nekem egy mélységi gnóm. A csata végére kezdett kicsit az agyamra menni az energiatüske varázslataival, de szerencsére egyetlen jólirányzott mancs-ütéssel kinyiffantottam.

 Ezek után kicsit szüneteltettem a vadászatot, és megpróbáltam munkával élelmet szerezni. Lenéztem a kertekbe, ahol csomó olyan társam dolgozott, akik képtelenek voltak vadászni, de én szerencsére nem tartoztam közéjük. Ettől függetlenül beálltam egy kicsit ,,edzeni´´. Hát ez az edzés egy kicsit keményre sikerült, úgyhogy a munka után kicsit kimelegetve ellátogattam a barlangi patakhoz, ahova néhanapján mosakodni járnak a galetkik. A jéghideg zuhany után fizikai munkára éhesen tértem haza, és nekiláttam bővíteni a barlangom...

 De mostmár be kell fejeznem az írást mivel jött egy látogatóm, s ha jól látom akkor ,,régi´´ jó barátom, Karom Edgár az...

írta: Villámlábú Kall

Oldal: Naplóbejegyzés 2
Részletek egy galetki naplójából - © 2008 - 2024 - villkall.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat