Villámlábú Kall naplójának 1. bejegyzése

 

 Valamit elfelejtettem... Nem tudom mit, csak azt, hogy valamit meg akartam csinálni, és ez már kezd egy kicsit idegesíteni... Ez késztetett arra, hogy elkezdjek vezetni egy naplót.

 Tehát Villámlábú Kall vagyok, egy, a még a lárvaszinten élő galetkik közül. A félreértés elkerülése végett zöldvérű vagyok, tehát nevemet nem a gyorsaságomról, hanem az ügyességemről kaptam, mivel a lábammal egész hihetetlen dolgokra is képes vagyok, sajna a harcra még nem, de ebbe nem akarok belemenni. Tehát azért ,,vetemedtem" a naplóírásra, mivel valami kiment a fejemből, csak nem tudom, hogy mi. Ezért megpróbálom papírra vetni, hogy mi történt velem, mióta idekerültem a Teron-hegyre, az Ősök Városába, ahova a többi fiatal is, hogy harcossá képezzék őket.

 Tehát rögtön az első napon, s ez kissé ködös számomra, bár ez érthető, először is elvezettek minket, engem és a társaimat a jövőbeli barlangjaink elé. Mivel ezek már jó ideje üresen álltak, várható volt, hogy valamennyiünknek meg kell majd küzdeni érte. Rögtön mikor beléptem, megmozdult valami a legsötétebb sarokban, majd egy, ha jól emlékszem, páncélos tetű rontott nekem. Mérgező leheletem segítségével könnyedén kinyiffantottam. Miután ,,meghódítottam" a barlangot, rögtön elkezdtem kicsit lakhatóbb állapotba hozni. Hosszú ásás és a törmelék kihordása után, máris kényelmesebb lett. Ezután úgy döntöttem, felfedezem a környéket, s ha már kimozdultam, vadászok is egy kicsit. Felkerestem a leközelebbi átjárót csatornaszintre, ami egy rendkívül szűk repedésszerű valami volt.

 Rövid ereszkedés és szitkozódások után már lent is voltam. Tőlem balról kesernyés bűzt és tompa robbanásokat, majd egy rémisztő halálsikolyt hozott felém a hideg barlangi szellő. Kiváncsiságomtól hajtva megindultam a hangok irányába. Körülöttem már-már rémisztően nagy volt a csend. Ahogy így haladtam, a falon egy szűk, de nem áthághatatlanul szűk repedést pillantottam meg. Lentről friss levegő csapta meg az arcom... ,,Van lent valami!" -gondoltam. ,,Majd később visszajövök..." -tettem hozzá, mivel a ,,csata" akkor sokkal jobban érdekelt, mint egy koszos, szűk repedés. Körülbelül ötven lépésre távolodhattam el a repedéstől, mikor a járat egy kisebb csarnokká szélesedett ki, melyben csontrakások hadai hevertek. A falakat és a talajt, az iménti kíméletlen harc maradványai terítették be. Az előttem magasodó csonthalom tetején mintha valami mozgást véltem volna felfedezni. Felmásztam, s majdnem le is estem, olyan hirtelen rontott nekem egy óriás patkány. Ez a csata sem tartott sokáig, hiszen egyetlen mérgesgáz-felhővel végeztem vele. Miután visszakecmeregtem a járaton, újabb vadászfolyosó után néztem.

 Egy kisebb séta után egy jól örzött igen forgalmas kapuhoz érkeztem. Miután átléptem a csatornaszint határát, egy nagyobb csarnokba érkeztem, mejből a szélrózsa minden irányába nyiltak a vadászó kedvű galetkik számára a különböző vadászjáratok. Elindultam találomra az egyik járatban. Elég kísérteties hely volt, a járatban folyton járt a barlangi szél, ami lassan már a csontjaimig hatolt, és néhol rémisztő huhogásokat hallottam az oldaljáratokból. Az egyik kiszögellésen valami növény tenyészett. Mikor közelebb értem, rögtön felismertem a winropu mohát. Elöre gondolkodva leszedtem belőle egy kis darabot. Miután tovább haladtam hangos robaj ütöttem meg a fülemet, és csak kis híján sikerült elkerülnöm a barlang tetejéről felém zuhanó hatalmas kőtömböt. Szerencsére ösztöneim és óvatosságom megmentett. Még ki sem fújhattam magam, mert a következő pillanatban egy óriás patkány rontott nekem, az éhségtől vérben forgó szemekkel. Nem volt nehéz összeraknom, hogy ő volt a felelős az iménti majdnem bekövetkezett ,,balesetért". Mérgező leheletem segítségével ismét győzedelmeskedtem... Hát nem tök buli? Begyüjtöttem a kiáramló lélekenergiát, és visszabandukoltam a ,,felszínre". Mivel a szint elöljárója, Thunil Baltarog már keresett, elindultam a palota felé. Persze úgy voltam vele: egy kis vadászat még belefér.

 Úgy döntöttem, megnézem a szint keleti részéről nyíló vadászbarlangokat, melyről a többiek úgy ,,áradoztak". Elindultam a járatban, ahol még a többi járatnál is mélyebb sötétség fogadott. Az infralátásom ellenére is többször megbotlottam. Bukdácsolások hosszú sora után felfedeztem egy szűkebb oldaljáratot, s ide betértem. Eleinte nehezen ment a haladás, mivel a járat, mint már mondtam elég szűk volt, de aztán egy üreggé szélesedett ki. Az üreg végében valami fészekszerűséget találtam, természetesen a gazdája hevert a közepén, de amint meglátott felpattant, hogy tuttomra adja: nem vagyok szívesen látott vendég. Sajna nekem kellett a lélekenergia, ezért nekirontottam a fekete gyíknak. Most kivételesen nem a leheletemmel, hanem mancsom egyetlen jólirányzott ütésével vetettem véget a harcnak. A fészekben semmi használhatót nem találtam, de a gyík húsa fincsi kajának bizonyult. Megtömve a hasamat elindultam a palotába.

 Baltarog személyesen fogadott, mint ahogy azt mindig teszi. Azzal bizott meg, hogy szerezzek neki a régi járatokban termő mitulen fűből egy erszénnyel. Én bólintottam, hogy kedvemre való a feladat, majd távoztam. Visszatértem a barlangomba, és elnyúltam az újonnan kialakított ágyamon, és eltettem magamat másnapra...

 Hát ennyi minden történt már rögtön az első napomon... Hát még a többin! De erről majd máskor írok, mert kissé elgémberedtek a tagjaim, és olyan vadászhatnékom támadt. Ennyit az első napról, majd még milgandoltás után leírom a elkövetkezendő kalandos napjaimat...

írta: Villámlábú Kall

Oldal: Naplóbejegyzés 1
Részletek egy galetki naplójából - © 2008 - 2024 - villkall.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat