Villámlábú Kall naplójának 3. bejegyzése

 

 Épp a szokásos reggeli edzésem közepén jártam, amikor kopogtattak a barlangom ajtaján...

 -Pillanat! -szoltam ki. gorsan megtörölköztem és ajtót nyitottam. Mint később megtudtam, Fürge Adamov volt a látogatóm, egy középmagas, feltűnően borzas szakállú, hat harci csáppal rendelkező galetki.
- Üdvözöllek a szinten, Villámlábú Kall, a Zöldvérűek Érdekvédelmi Egyesülete nevében. Társaságunk olyan zöldvérű galetkik gyülekezete, akik célul tűzték ki maguk elé, hogy támaszul szolgálnak a frissen idekerült zöldvérű lárváknak, akiket a többség csak lenéz. Természetesen nem csinálhatunk meg helyetted semmit, neked kell kivívnod az elismerést, és neked kell megküzdened azért, hogy ezt a szintet elhagyva, galetkihez méltóbb körülmények között élhess. Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy itt iszonyatosan rossz sors vár rád, pusztán arról van szó, hogy az az általános vélemény, hogy a lárváknak nincs szüksége különösebb kényelemre, mert ez fajunk elkorcsosulásához vezet. Magasabb szinten már sokkal kényelmesebb barlangokat birtokolhatsz.
-De nem azért vagyunk itt, hogy rólam beszéljünk, hanem, hogy rólad. Szóval küzdelmes élet vár rád, de megéri. Fogadj el tőlem néhány jótanácsot: rendszeresen járj el az Ősök Csarnokába felderíteni, mert addig nem költözhetsz feljebb, amíg az Ősök Szentélyét meg nem találod. Érdemes benézni a különböző épületekbe, sokszor adnak olyan feladatot, amit a jutalomért érdemes teljesíteni. És még valami: fejleszd az ügyességedet! Minél nagyobb, annál nehezebben tudnak a harcban megütni, és persze néhány küldetésnél is jól jön.
-No elég volt a beszédből. Én is adok neked egy feladatot, ha sikerült teljesítened, akkor keress fel, a bolt melletti fogadóban van a szobám. A feladat roppant egyszerű, a szint egy eldugott sarkában építettünk egy direkt zöldvérűeknek szánt gyakorlópályát. Ha végig tudsz menni rajta, kapsz tőlem egy varázsitalt, amely még tovább növeli az ügyességedet - tehát minél magasabb az ügyességed, az ajándék annál hasznosabb lesz. Ezután még kérdezősködtem a felsőbb szintek ügyeiről ezt-azt, majd elbúcsúzott, én meg folytattam az edzésem.

 Miután jól kifárasztottam magam, ellátogattam a Csarnokhoz. A nohnetár már szinte várt rám, ugyanott szobrozott, ahol az utóbbi napokban. A csata kezdetét vette... Mikor a nohnetár mellém ért, mérgező gázfelhőt leheltem felé, pech-emre csak épp hogy beleszippantott, majd az elmozdulás lendületével előttem termett és mintha csak utánozna engem, egy jókora felhőt ,,köpött" felém. Persze az övé telibe kapott. Ez így ment addig, amíg rá nem eszméltem hogy nem bírok vele (ismét), és vissza nem hátrálta a Csarnok bejáratához. Letelepedtem a kapu melletti terjedelmes kőtömbre, s kicsit kifújtam magam.

 Pihentem, majd elenéztem a csatornaszint egyik lejáratához. Elindultam a sötét folyosón. A következő sarkon nekemrontott egy mélységi gnóm... Három energiatüske szelte át a levegőt, egyenesen a karomba fúródva. Felszisszentem, de komolyabb bajom nem esett. Jött a következő adag is, de ezek elől ügyesen kitérve lendületet vettem és egy fejre mért erős ütéssel pontot tettem a csata végére. Alaposan átkutattam és találtam nála egy kést. Nem sok értemét láttam, de azért a zsákom mélyére süllyesztettem. Találtam nála egy kis zöldvérű-elemózsiát, ezt gyorsan magamba is tömtem. Továbbindultam a járatban. Mintha csak azért lógatták volna le, hogy beleütközzek, úgy lógott a mennyezet kísérteties sötétségéből alá a kötél. Gondoltam majd később visszanézek, kíváncsi voltam hogy mi van a tetején. Nem messze láttam egy kútszerű mélyedést, ezen leereszkedtem az alant elterülő barlangtó mellé.

 A tó, sőt nem is tó, inkább tenger egy hatalmas és végeláthatatlan ,,csanokban" terült el, melynek mennyezetét alig lehetett látni, bár néhány nagyobb cseppkő végét felfedeztem. A parton kellemes és hűs volt a levegő, a vízfelszínt itt-ott kiseb szigetek tűzdelték. Jól esett kicsit elmeredni a messzeségbe. Az egyik szigeten mintha valami mozgást véltem volna felfedezni. Ledobtam magamról a táskámat, és máris a vízben teremtem. Gyorsan és halkan, akár az árnyék átsuhantam a szigetre. Mikor a partra léptem már biztos voltam benne: egy barlangi pókkal van dolgom. Nem sikerült meglepnem az óvatos lényt, de a szemtől szembeni harcot amúgy is jobban favorizálom. Ahogy rohantunk egymás felé, lendületet vettem és a pók mögé ugrottam majd gyorsan bemostam neki egyet. Egy kicsit megtántorodott, de szinte a másodperc töredéke alatt előttem termett és hajszál híján ikerült elkerülnöm a támadását, de megtartva a lendületét visszafordult és a vállamba mélyesztette a csáprágóit, de mivel tüskéim meg az ő testébe fúrodtak, leugrott rólam és támadó állast vett fel. Testem egy pillanatra elerőtlenedett a bénító méreg hatására, de gyorsan visszanyertem egyensúlyomat, és homályosabb látásom ellenére villámgyorsan a fejtorára mértem egy jókora csapást. Nyolclábú ellenfelem még nyekkent egyet, aztán kifeküdt. Meditáló pózt vettem fel és máris megkezdtem testemben semlegesíteni a mérget. Szerencsért a sok tanulás hasznosnak bizonyult, mert egy röpke fél óra elteltével újra fittnek éreztem magam.

 Visszaúsztam a partra, összeszedtem a cókmókjaim. Már indultam volna vissza a ,,kúthoz", amikor felfedeztem egy szűk járatot, úgy hetven lépésre, tőlem balra. Kíváncsiságomtól hajtva elhatároztam, megnézem mit tartogat számomra.A folyosóból hamarosan egy nagyobb járatba érkeztem. Rögtön felismertem az egyik népszerűbb vadászbarlangot. Mivel már távolról hallatszottak  a csaták zajai, úgy döntöttem, hogy mára felfüggesztem a vadászatokat, és a Thunil Baltarogtól kapott küldetéssel próbálkozom ismét. Felkerestem a szakadékot, ahonnan utóbb visszarettentem. A vékony, korhadt deszka ismét nem gerjeszt bennem túl sok bizalmat. Óvatosan vegiglépkedek rajta. Szerencsére épségben átjutottam a túloldalra, ahol három járat indult a vaksötétbe. Bizonytalanul elindultam az egyikben. Nemsokára a folyosó kiszélesedett, és hihetetlen látvány tárult elém. A hatalmas terem falát egészen a tetejéig dúsan bevonta valami zölden foszforeszkáló növény, melynek szálain apró pókok rohangáltan fel s alá. Ahogy jobban megnéztem, némelyik állat apró mitulen fűszálakat cipelt maga után. Megpróbáltam elkapni egyiket-másikat, persze sikertelenül. Egyszercsak szétspricceltek, majd a terem közepén tátongó hatalmas pókhálószőtte üregből előmászott egy irdatlan nagyságú pók, gondolom az anyjuk lehetett. Mivel az a hatméteres állat önmagában meggyőzött arról, hogy nincs itt már keresnivalóm, a nyakamba kaptam a lábamat, és a gyorsfutási rekordomat jóval lepipáva kipucoltam a ,,pókok tanyájáról". A deszka előtt sem torpantam meg, azon is átsurrantam akár a villám. A túlparton kifúlytam magam.

 Ezután elnéztem barátomhoz, Karom edgárhoz, aki még ideköltözésemkor segített a barlangomat kipofozni, és már régóta nyaggatott, hogy egyszer el kéne néznem hozzá...

írta: Villámlábú Kall

 

Oldal: Naplóbejegyzés 3
Részletek egy galetki naplójából - © 2008 - 2024 - villkall.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat