Részletek egy galetki naplójából

Élet a Teron-hegyben

A galetkikről

 A galetkik az emberekhez nagyon hasonló, de azoknál fejlettebb, intelligensebb lények. 12 éves korukban átszállítják a Rúvel Hegy legalsó szintjére, ahol a fiatal galetkik tanulásukat, az életre való felkészülésüket megkezdik.

 Egy kezdő galetkinek - a szokásos alapvető szerveken felül - egy feje, két mancsa, karma vagy csápja, és két lába van. A későbbiekben lesz lehetősésük újabb végtagok növesztésére. A karjaikkal és csápjaikkal (később pedig a farkukkal, fogukkal és egyebekkel) támadhatnak harcban. Kezdetben ezek a végtagok picik és gyengék, semmi tapasztalatuk nincs abban, hogyan harcoljanak velük. A későbbiekben a karmaikat, fogaikat stb. fejleszthetik, valamint az ezekkel való harci jártasságukat.

 Kezdetben egy nagyon apró galetkik, "lárvák", de ahogy fejlődnek, egyre nagyobbak lesznek. A lárvák a várost alkotó hegyek legtövében, a lárvaszinten élnek, hihetetlen nyomorúságban. Ahogy egyre növekszenek, egyre feljebb költözhetnek, egyre nagyobb és nagyobb barlangba. Valahol a hegyek csúcsán élő, félisten hatalmú galetkik irányítják ujjmozdulataikkal az alant élő ezrek életét, és közben sportból avatárokra vadásznak, de te egyelőre nemigen reménykedhetnek abban, hogy akár csak megpillantsák valamelyiküket a közeli jövőben. A barlangjaik nyílásán a náluk sokkal nagyobb galetkik nem tudnak behatolni, így nem valószínű, hogy gyakran kell megküzdeniük a náluk erősebb galetkikkel.

 Ezen kívül rendelkeznek különdöző harci, illetve más egyéb szakértelmekkel. A harci szakértelmek fontosak, hogy meg tudják védeni magukat, ha megtámadják őket. A galetki ifjak először két harci szakértelmet sajátítanak el, és ezekkel kerülnek a lárvaszintre, de később újabbakat is megtanulhatnak. Harci szakértelmek közé tartozik pl. a tűzlehelet, vagy a bőrükön növesztett tüskék. Minél magasabb szinten ismernek egy szakértelmet, annál hatékonyabb.

 Az egyéb szakértelmek közé tartozik minden békebeli tudás, a zárak nyitásától a gyógyfüvek ismeretén kívül egészen a zenélésig. Az egyéb szakértelmekre leggyakrabban különböző küldetések végrehajtása közben lesz szükségük, amikor ún. szakértelem próbát kell tenniük. Pl. ha fel akarnak mászni egy meredek sziklafalon, mászás próbára kerül sor. Minél nehezebb egy feladat, annál magasabb szakértelem kell a teljesítéséhez. A ,,lárvák" szintén két egyéb szakértelemet ismernek, de később a többit is megtanulhatják.

 A galetkik étrendjük alapján elkülöníthetőek: vannak zöldvérűek, rovarevők, micinisták, mágiafalók, piromádok, puhányok, kőevők, tejivók illetve vegetáriánusok. Mindegyik csoport jobb valamiben a többinél pl. a zöldvérűek ügyesebbek, a rovarevők gyorsabbak, a kőevők erősebbek.

 Galetkik különleges tetteikkel hírnévre tehetnek szert. Ilyen lehet egy küldetés vagy egy klánfeladat teljesítése vagy győzelem egy másik galetki felett. Bizonyos dolgok (pl. menekülés harcból vagy vereség) csökkenthetik is a hírnevet. Egy szint leghíresebb galetkijeinek tetteiről a többi, ugyanazon szinten lakó is tudomást szerez!

 Kezdetben ugyan még nem, de később megtanulhatnak varázsolni, sőt, a pszi tudományát is elsajátíthatják.

Forrás: www.beholder.hu



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 1
Heti: 2
Havi: 11
Össz.: 4 344

Látogatottság növelés
Oldal: Az irányítható karakterekről
Részletek egy galetki naplójából - © 2008 - 2024 - villkall.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »